II. Országos Póker Csapatbajnokság selejtező
május 5, 2008Örömmel jelenthetem, hogy az általam szervezett Fool House Budapest csapat a II. Országos Póker Csapatbajnokság selejtezőjét megnyervén továbbjutott az elődöntőbe.
Vasárnap este 8-tól majdnem hajnali fél egyig küzdött egymással a 216 regisztrált teamből a mai fordulóba sorsolt 12 csapat, akik közül mindössze három juthatott tovább. A 10 fős asztaloknál ülő játékosok sit and go rendszerben irtották egymást, vagyis addig szórták a lapokat és a zsetonokat, amíg a legjobb mellől mindenki ki nem esett. A mi 10 fős csapatunk fantasztikus teljesítménnyel 6 dobogós helyet szerzett és a pontversenyben 103 ponttal zárt az élen megelőzve a második helyezett csapatot, akiknek 94 pontot sikerült összegyűjteniük. A legjobb 54 csapat jutott az elődöntőbe, aminek jövő vasárnapi fordulójában kell majd 11 csapatból a legjobb 2-be kerülnünk a döntőbejutáshoz, ahol 4.000.000 Ft értékű tárgynyereményt szórnak szét.
Mérhetetlenül büszke vagyok csapatom minden tagjára és erre az eredményre, ami még korántsem végeredmény.
Holnap ha lesz erőm, összedobok egy kis beszámolót a mai napról. Addig is az egyik kedvenc játékom, a PORTAL végefőcím dalának kezdő soraival búcsúzom: (amit a főellenség szuperszámítógép kellemes női computerhangja énekel közvetlen azután, hogy sok-sok pályányi logikai szenvedés után roppant furmányossággal és ügyességgel darabokra szedtük és a hulladékégetőbe dobáltuk alkatrészenként.)
„This was a triumph,
I making a note here: HUGE SUCCESS
It’s hard to overstate my satisfaction” :):):
Én tudtam, hogy nyerni fogtok, előre megmondtam. Úgyhogy örülök, hogy nem hoztatok szégyent a fejemre :
.
Najó, amúgy meg NAGYON büszke vagyok rátok. De tényleg. CUUUUUPPPPP
nájszocska.
Egyrészt gratulálok, másrészt nem mondtad végig tegnap, miért lettél Gumipók, szóval legközelebb be kell fejezned a sztorit, engem érdekel!
Elmondta, elmondta, elmondta… el ne mondja még eccer
Köszönöm a gratulációt és szurkoljatok vasárnap este 8-tól amikor az elődöntőt fogjuk játszani.
A nevem történetét majd egyszer befejezem…például akkor, amikor nem lesz a közelben Sheenard
Mondjuk őt is meg tudom érteni…már hallotta párszor, pedig szerintem elsőre sem akarta
Gratulálok! Ügyesek vagytok! Na de ezt is várjuk egy GUMIPÓKertől…
Majd addig Sheenard úgy csinál, mint abban az idióta bankos reklámban: Pak-pak-pak-pak-pak!
Add A Comment