A Trombitásban született közös gyermek

Tegnap ismét sfportal találkozó volt a Trombitás étteremben, és mivel a múltkori alkalommal roppant jól éreztem magam, ezért elhatároztam, hogy a mostani estét sem hagyom ki.
Bár kissé nehezen indult be a jókedv - 15 ember nehezen tud úgy elhelyezkedni, hogy mindenki mindenkivel tudjon kommunikálni - a kerthelyiség összetolt asztalainak perifériájára szorult állapotunkban is igyekeztük jókedvre deríteni egymást. Pár pohár bor után és az étkezések befejeztével, szerencsére szellősebbé vált a társaság és szót tudtam váltani sokmindenkivel akiket addig nem ismertem - vagy csak kevéssé - és nagyon örülök neki, hogy újabb értékes egyedekkel bővíthettem az ismerettségi körömet. Mivel úgy alakult, hogy épp táskám egyik félreeső zsebébe rejtve magammal vittem az új családtagot is, - igen, az én szemem fénye laptopomat - és mert tudtam, hogy a társaság jórésze minimum bloggeri szinten űzi az írás különböző formáit, ezért támadt egy elvetemült ötletem. Írjunk közösen novellát. Ezt a játékot annó középiskolában, táborban, elborult borozgatós netes csetelések ideje alatt már teszteltem, de két-három alkotónál több még sosem vett bennük részt. A szabályok egyszerűek voltak. Leírtam egy címet és egy mondatot és továbbadtam a laptopot a mellettem ülőnek aki egy újabb mondattal egészítette ki az irományt, majd ő is tovább adta. A végeredmény azthiszem hűen tükrözi az alkotók személyiségét, elmeállapotát és alkoholos befolyásoltságukat. Íme a mű a maga nyers valójában, - vettem a bátorságot és semmit sem javítottam bele…pedig a végefelé lenne mit
Az alkotók: (az eszembejutás sorrendjében) Fairylona, Szonja, Adeptus, Hadiösvény, Nita, Vid, Chelloveck, Sayed, Merras, Sheenard, Brod és jómagam. Ha véletlenüól kihagytam valakit akkor sikítson, vagy örüljön, hogy nem hoztam összefüggésbe a művel és így később nem kérhetik rajta számon

Mennyei Pokol
(novella, ami létrejött a Trombitás Sörözőben, 2008.05.09-én több kreatív alkotóelme jóvoltából)

Remegő kézzel nyúltam a borospohár felé, és pár korty után sikerült a mélyen bennem megfogalmazódó kérdést egy szuszra a velem szemben ülő lány szemébe hadarnom.
 - Hiszel abban, hogy valahol messze egy másik fiú és egy másik lány most ugyanígy egymás szemébe néz, és ugyanazt gondolja, mint mi?
Ezzel a furcsa lánnyal még eddig alig találkoztunk (talán csak egyszer-kétszer? Kit érdekel?), így csak remélhettem, hogy azt fogja válaszolni, amit szeretnék – persze, hogy nagyon… legyünk őszinték, első pillantásra érdekelt.
Minden reményem és várakozásom ellenére a válasz mégsem volt pozitív, nekem tetsző.  Innen az asztal másik oldaláról is úgy érzem, jó illata van.
Telepatikus úton próbáltam vele tovább kommunikálni.
- Mit szólnál, ha azt mondanám, ami velünk történik, nem is velünk történik, hanem valahol máshol, másvalakikkel?
A lány nem lehetett valami filozofikus alkat – bántam is én! megbocsátottam volna azt is, ha a Sláger Rádióról kell beszélgetnem vele a továbbiakban, csak ne álljon még fel –, nagyot sóhajtott, majd elképedésemre telepatikus úton válaszolt:
– És te mit szólnál, ha tudnád, hogy kissé kevesebb okoskodással, sokkal hamarabb az ágyadban kötnék ki?
A szememben valószínűleg pont az a smaragdszínű fény gyúlt ki, amit már többször használtam különböző égtájakon élő különböző vérmérsékletű lányok elcsábítására, legalábbis a különböző éghajlatokon élő különböző vérmérsékletű lányok leírása szerint.
- Azt, hogy bízd rám magad és hidd el nekem, hogy így viszont dupla élvezet lesz – szellem és test, kettő az egyben.
Romantikus hangulatomhoz nem illő röhögés csendült fel az asztal túlfeléről, bosszankodva pislantottam oda – az egyik srác lepecsételte a másik homlokát épp. Szóval a másik innentől  Halálra Jelölt, és kettőnknek tanúskodnunk kell majd az Inkvizíció előtt, hogy rendben lezajlott a kivégzés. Visszafordultam a lányhoz, és eszembe jutott a mondat, amit a mosdóból kifelé tartva az egyik pincérlány súgott a másiknak: nekem nincs is sorsom…
Azt gondoltam , most vagy soha, és átnyúltam az asztalon, hogy megfogjam a kezét.
De a lány már nem volt sehol.
A téridőben megéreztem a jelenlétét, és azon nyomban utána teleportáltam. És amikor megjelentem a másik oldalon, és megláttam a körben lobogó lángokat, rá kellett jönnöm, hogy ember sose akarjon követni egy démont, akármilyen igéző is a tekintete.Meleg volt, de hogy őszinte legyek, voltam már melegebb helyzetekben is. A démonok az anyagi világban sokszor tökéletes lénynek tűnnek, de ha szeme van hozzá az embernek, azért kiszúrja őket – és ezzel teheti a legtöbbet azért, hogy megmentse önmagát. De ez a lány a démonvilágban is tökéletesnek tűnt – épp oly igéző, kívánatos, hibátlan, mint a mi síkunkon.
- Üdvözöllek a személyre szóló poklodban!  - szólt a démonlány, az én Laurám hangján, azon a hangon, amit 2005 borzalmas májusa óta nem hallottam. Még mindig élénken él az emlékezetemben az a májusi alkony, amikor…
- Közbevágtam.
- Tá-ti-ti-tá-tá –mondtam. Csak eszembe jutott, felmerült a semmiből, mint egy tengeralattjáró, amelyet elhagyott a legénysége, miután automatára kapcsolt. Próbáltam nem odafigyelni, de nem tudtam nem észrevenni, hogy ugyanazt a ruhát viseli, mint azon a reggelen. A démonlány intett nekem, hogy kövessem személyes poklába.  És ott érzékszerveim csődöt mondtak, se nem láttak, se nem hallottam. Egyetlen reményem volt, hogy kikerüljek innen, ha hagyom, hogy ösztönlényem fölébem kerekedjen, lássák, mi vagyok, honnan indultam és hová tartok, és mivé válok itt lent egy démon ölelő karjaiban.

II. Országos Póker Csapatbajnokság selejtező

Örömmel jelenthetem, hogy az általam szervezett Fool House Budapest csapat a II. Országos Póker Csapatbajnokság selejtezőjét megnyervén továbbjutott az elődöntőbe.
Vasárnap este 8-tól majdnem hajnali fél egyig küzdött egymással a 216 regisztrált teamből a mai fordulóba sorsolt 12 csapat, akik közül mindössze három juthatott tovább. A 10 fős asztaloknál ülő játékosok sit and go rendszerben irtották egymást, vagyis addig szórták a lapokat és a zsetonokat, amíg a legjobb mellől mindenki ki nem esett. A mi 10 fős csapatunk fantasztikus teljesítménnyel 6 dobogós helyet szerzett és a pontversenyben 103 ponttal zárt az élen megelőzve a második helyezett csapatot, akiknek 94 pontot sikerült összegyűjteniük. A legjobb 54 csapat jutott az elődöntőbe, aminek jövő vasárnapi fordulójában kell majd 11 csapatból a legjobb 2-be kerülnünk a döntőbejutáshoz, ahol 4.000.000 Ft értékű tárgynyereményt szórnak szét.

Mérhetetlenül büszke vagyok csapatom minden tagjára és erre az eredményre, ami még korántsem végeredmény.

Holnap ha lesz erőm, összedobok egy kis beszámolót a mai napról. Addig is az egyik kedvenc játékom, a PORTAL végefőcím dalának kezdő soraival búcsúzom: (amit a főellenség szuperszámítógép kellemes női computerhangja énekel közvetlen azután, hogy sok-sok pályányi logikai szenvedés után  roppant furmányossággal és ügyességgel darabokra szedtük és a hulladékégetőbe dobáltuk alkatrészenként.)

„This was a triumph,
I making a note here: HUGE SUCCESS
It’s hard to overstate my satisfaction” :):):

Jelentkezés a vonatról

Hát hellóka… 

Ha hiszitek, ha nem épp a vonaton ülök.  És, igen, eljött az idő, amikor végre nem vagyok már a négy fal közé szorítva, és egy kellemes fővárosi vasutazás során az alvást, olvasást és zenehallgatást felválthatja a kreatív tevékenység, mert itt van, eljött Ő, akit oly hőn vártam már, mint vetési varjú a magszóró traktort.  Megérinthettem, ölembe fektethettem, végigsimíthattam kecses vonalain, mert az enyém végre. Az én laptopom.
Jópárszor előfordult már velem, hogy az utazások alkalmával agyamba tóduló ötletek, elképzelések hiába kerültek a mindig nálam lévő kis noteszembe, végül sosem élték meg a kidolgozottságot. Mint, ahogy arra is rengetegszer volt példa, hogy egy dolgos nap után felszabadulva blogírási hajlamomat visszaverte a tudat, hogy ugyanabban a székben, ugyanabban a helyiségben kell tartózkodnom hozzá, mint ahol majdnem az egész napot töltöttem. Hát jelentem ezúttal semmi sem akadályozhatja meg, hogy ott és akkor kövessem el digitális merényleteimet, amikor azok eszembe jutnak. Bizonyítsa ezt a tényt ez a bejegyzés melyet ajánlok mindenkinek, aki az elmúlt – nem rövid - időszakot pókság nélkül volt kénytelen átvészelni.  Ezenkívül külön ajánlom édesanyámnak, akinek a segítségével részletre vásárolhattam laptopot és elkerülhettem, hogy anyagi romhalmazzá váljak; Kedvesemnek, aki végigasszisztálta,- szenvedte, - drukkolta az egész projektet a vágy ébredésétől a beteljesedésig; és végül de nem utolsósorban NEKED, te drááága ACER aspire 2920Z, aki oly szép vagy mint a mesebeli háromkívánság, oly okos mint egy zöld pardonnyi BTK-s, és oly kompakt mint egy svájcisapka. Vagy valami ilyesmi…

Kert.. 

A minap kitekintettem frissen szerzett kápolnásnyéki hajlékunk csöpp kertjére, és észrevettem, hogy az ébredező homogén zöld terület, bár nagyrészt a február végi, kínzáshoz hasonlító kertásás, gereblyézés, hengerelés, vetés és a február végétől hektoliterekre rugó locsolás eredményeképp kihajtott fűkezdeményekből áll, mégis nagy százalékban tartalmaz egyéb zöldségeket, amikről frissvidéki fővárosi ficsúr létemre is tudom, hogy nem jó, hogy ott vannak. Az észrevételt elhatározás és tettek követték, így a szerdai nap nagy részét a kertben guggolva gyomnövényekre vadászva tölthettem.
Aki jobban ismer, az tudja rólam, hogy a kerti zöldségekből három fajtát vagyok képes megkülönböztetni. Aminek virága van az muskátli, aminek levele az saláta, és aminek nincs egyik sem az a fű. Budapesti éveim alatt ez a tudásanyag elegendőnek is bizonyult, de a kertünkben négykézláb szöszmötölve jobb dolgom nem lévén,elkezdtem elnevezgetni a szemem elé, majd kezeim közé került vadnövényzetet. Sokszor és kínkeserves körülmények között találkoztam a Mélygyökerű Kapaszkával ,ami olyannyira ragaszkodik a drága anyaföldhöz mint bizonyos politikusok a parlamenti bársonyszékhez. A legutálatosabb a Nagyonszúrós kabbeaf*szom, amit szerintem senkinek nem kell botanikai szempontból jobban körülírni ahhoz, hogy tudja miről van szó. A legszenvedősebb mégis talán a Csipesszentő Milliárdka, melynek nevével egyrészt a mérete miatti ideális eltávolítóeszközre, másrészt a kertben hozzávetőlegesen megtalálható mennyiségükre utaltam.
A gazolást eredetileg úgy terveztem, hogy kerítéstől kerítésig haladván minden utamba akadó egyedre rávetem magam, mégis miután egy négyzetméternyivel sikerült végeznem durván egy óra alatt, stratégiát módosítottam és méret alapján kezdtem vadászni rájuk a legnagyobbtól haladva a kisebbek felé. A logika szerint így lassabban haladtam, de jól esett a mozgás, amíg párat léptem egyik egyedtől a másikig, arról nem is beszélve, hogy mennyire számított a látványos eredményesség a hangulatom romlásának elkerülése végett. Mire nagyjából végeztem, a nap félig lemenőben volt, a hátam félig megfájdulóban, a nadrágom félig rongyokban, a kert pedig feleannyira sem látszott füvesnek, mint ténykedésem előtt. Ez utóbbi észrevételem arra ösztönzött, hogy mihamarabb beszerezzek még egy kis fűmagot, hogy a foltokban fellelhető kopasz részek se maradjanak füvetlenül. Az első – igen gyér hatásfokú - füvesítéskor pontosan két kilógrammot vásároltam, ami kicsivel volt több, mint a kertünk mérete alapján javasolt mennyiség, ezért az eredmény ismeretében biztosan tudtam, hogy a hiánypótláshoz legalább még ennek a mennyiségnek a fele szükségeltetik. A boltból visszatérve tehát biztos ami biztos 5kg fűmaggal felszerelkezve léptem a kertbe és kedvesen dudorászva szerényen szétszórtam a zsákom tartalmát kábé ujjnyi vastag réteget létrehozva az életet hordozó magvakból, a szomszédaim derültségére és az arra járó rigók, cinkék és egyéb magokkal táplálkozó élőlények nagy örömére. Természetesen ilyen apróságokkal már nem foglalkoztam, hanem elégedett mosollyal az arcomon estem neki a slagnak, hogy éltető vízpermettel szólítsam elő kertem frissen vetett kicsi csíráit.

Póker…

Az elmúlt héten csak háromszor pókereztem. Egyszer szerdán, egyszer csütörtökön és egyszer pénteken.
Szerdán a budapesti Royal pókerklub szokásos szerdai 3+1-es freezout versenyén indultam, mivel többedmagammal beneveztünk a II. Országos Póker Csapatbajnokságra és az a véleményem, hogy nem ártana gyakorolni kissé az élőversenyes szereplést különösen a többi csapattagnak és nekem, de leginkább a többi csapattagnak. Így hát hosszas szervezés és egyezkedés után a többi csapattag lelki támogatásának biztos tudatában egymagam neveztem a versenyben, ahol végül a 21 induló közül sikerült egy kellemes 3-ik helyezést elérnem. A helyezéssel némi pénzmag is járt amiből egy jó kis tankolással jutalmaztam magam a hazafelé vezető úton.
Csütörtök napközben kaptam egy hivatalos promólevelet a bestpoker.com-tól – ami amúgy a csapatbajnokság hivatalos támogatója, - hogy én, mint a bestpoker.com regisztrált játékosa indulhatok egy freerollon ahol a legjobb 8 helyezett tagja lehet az OJ Sámson csapatvetésével nevezett bestpoker teamjének a bajnokságon . Nem is emlékeztem, hogy regisztráltam volna oda, de ez nem csoda hisz egy-két éve minden terembe regisztráltam, ahol valami pici kis freerollt indítottak. Mindenesetre a levél 100 dolláros prize poolt is ígért, és mivel jelszó kellett a regisztrációhoz, valószínűnek tűnt, hogy tényleg csak az a pár magyar játékos fog lézengeni rajta, aki valaha beregisztrált ebbe a terembe. Viszonylag korán regisztráltam, ami nagy szerencse volt, mert az egyik magyar lángelme a pókerterem közös chatjében elfecsegte a verseny jelszavát, úgyhogy onnantól a 200 főre limitált verseny ez pillanat alatt megtelt és a verseny előtt beköszönő magyar versenyzők, már nem próbálhattak szerencsét. A sok freeroll harcos ellenére – vagy éppen azért – viszonylag könnyen átverekedtem magam a mezőnyön és sikerült egy harmadik helyezést elérnem, ami mint utóbb kiderült másodiknak számít, mert a küzdelmet végül megnyerő külföldi játékost az összes hasonlóval együtt utólag kizárták a versenyből. Nemrég felhívtak telefonon, hogy megbeszéljék velem a csapatbajnokságon való szereplés részleteit. Mivel nekem már megvan a csapatom, olyan tagokkal akik jó barátaim és akikkel sokkal szívesebben játszom együtt mint bárki mással, kedvesen elutasítottam a lehetőséget, hogy Sámson mester oldalán tetőtől talpig bestpókeres szerkóban képviseltessem magam.
A pénteki napon tudomásomra jutott, hogy az Albipóker oldalt és közösséget, aminek én is felszínesen ugyan de tagja vagyok, az Unibet.com egy új módszerrel támogatja. Méghozzá úgy, hogy minden héten pénteken egy exkluzív 300euró garantált össznyereményű 2,2euró rebuy versenyt rendez a közösség tagjainak. Ahogy hallottam 20-30 fő induló szokott lenni és az első 9 helyezés már fizetős. Ilyen feltételek mellett egyértelműen ott volt a helyem, csak hát volt egy olyan apró bökkenő, hogy az Unibetes teremben nem volt egy fillérem sem, és nemigen vannak reális eséllyel kecsegtető freerollok, ahonnan rövid idő alatt néhány eurócskát összerabolhattam volna, hogy belekezdjek a valódi játékba. Mivel a versenyről nem szándékoztam lemaradni ezért bekövetkezett az, amit eddig még sosem tettem meg eddigi pókerpályafutásom során és dombornyomott bankkártyám segítségével befizettem 5000 Ft-ot, vagyis majdnem 20eurót a terembe. Bátor tettemet végül siker koronázta, ugyanis sikerült 29 játékosból a 4-ik helyig felküzdenem magam, és a 2,2 eurós beruházásom 33 eurós nyeremény formájában tért vissza hozzám, rögtön az első alkalommal. Azt hiszem mostantól sűrűn lesz programom péntek esténként.  

Írás…

 Ezen a téren szégyen, hogy milyen rosszul állok. Tele vagyok jó ötletekkel, koncepciókkal, tervekkel és még azt sem mondhatom, hogy időm nincsen megvalósítani őket. Egyszerűen eddig nem tudtam rávenni magam, hogy ugyanott üljek még jópár órát, ahol amúgy is a megélhetésemért folytatott küzdelemmel vagyok elfoglalva és szabadidős tevékenységként verjem a billentyűket ahelyett, hogy munka gyanánt kattintgatnám az egeret. Persze az időm nagy részét amúgy is ott töltöttem, internetezéssel, olvasgatással, cseteléssel, néha játékkal vagy filmnézéssel. Mindennel, csak éppen írással nem. Rájöttem, hogy amíg nem teszek valamit az ügy érdekében addig ez nem is fog megváltozni. Egyszerűen képtelenségnek tűnt, hogy a galérián a gép előtt ülve a kreatív gondolatoknak és a mondatszerkesztős fogalmazásosdinak szenteljem magamat. Ehelyett csak ültem egyhelyben, kattintgattam az egérgombot, és szinte nyálcsorgatós katatóniába süllyedve szívtam magamba a felém áramló érdektelen, vagy csak simán felesleges információk megabájtjait.
Jelentem ezennel vége. Miss. Notebook megvásárlásával egyetlen célom volt. Hogy saját magamat elzárhassam a munkahelyemtől, az internettől, a kényelmet adó négy faltól, ahol mindennapjaimat töltöm, és a szabad levegőre kárhoztatva más lehetőségem ne legyen mint önmegvalósítani, inspiráló környezetben, ihletet adó frisslevegőn a múzsa illatával átitatott természet ölelő karjaiban.
Már azt a metódust is kitaláltam, hogy hogyan fogom elkezdeni. Szerencsére drága laptopom oly kicsike, hogy játszi könnyedséggel elfér egy akármilyen hátitáskában, így bárhová magammal vihetem, akár kocsival, vonattal, bringával vagy gyalogszerrel indulok útnak. Mostantól minden héten lesz 2-3 nap amit teljes egészében írással és kirándulással fogok tölteni. Előző nap kinézek egy célpontot, feltankolom a hátitatyómat elemózsiával, és kora reggel útnak indulok azzal az eszközzel amelyet a legmegfelelőbbnek találok a célpont eléréséhez. A célomat elérve pedig nem lesz más dolgom, csak magamba szívni a környék nyújtotta energiákat és kiírni magamból azokat a gondolatokat, hangulatokat, amiket oly régóta készülök kiírni. Ezeket a napokat Írótúráknak fogom nevezni, és terveim szerint – valamint, hogy fenntartsam magamban a lelkesedést a dologgal kapcsolatban - itt a blogomban beszámolok majd minden alkalomról, hol jártam mit csináltam és milyen témában mekkora mennyiséget sikerült billentyűzetre vinnem. Biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz elkezdeni, de menni fog. Ez is olyan mint a szex… nagyon várjátok a lehetőséget, aztán amikor minden körülmény adott, mégis nehezen kezditek el, de amikor végül nekiláttok és átfűtenek a tevékenység izzó örömhullámai, akkor már abba sem tudjátok hagyni…csak ha már bevégeztetett.  

I.E. 10.000

Roland Emmerich alkotásai (Csillagkapu, Függetlenség napja, Godzilla, A hazafi, Holnapután) mindig is tömegek szórakoztatására készültek. A történetek egyszerűek, de ötletesek, a kivitelezés pedig profi és lebilincselően látványos. Olyan filmekről beszélünk, amiket nem neveznénk művészinek, de a kereskedelmi tévék szívesen műsorra tűzik akár évente, mert kikapcsolódásra tökéletesek és a nézettségük egyértelműen magas, még sokadszorra is.

Ezzel a tudattal ültem be a 10.000 BC vetítésére, és szórakozásra éhesen vártam a filmbemutatók végét, de ami jött arra egyáltalán nem számítottam. Egy Apocalyptóba oltott Csillagkapuszerű izét láthattam, amit leginkább mesének fogtam fel, legalábbis ezzel a tudattal zavartak legkevésbé a film logikai bukfencei, az összekavart és egymásra helyezett eltérő földtörténeti időszakok, és a valószínűtlenül vegyes földrajzi környezet.  Ezekre részletesen ki sem térnék, mert már a trailerekből kiderült a jó részük, és egyébként is, ha jelenetről jelenetre az összes ilyen jellegű hibát végigelemezném, a tanulmány hosszabb lenne, mint magának a filmnek a forgatókönyve. A számomra legkedvesebb anomáliát, azért megosztanám, miszerint a filmben a mamutölő yagahl törzs kiváló angolsággal beszél, az összes többi nép pedig egy félig arab, félig fogalmamsincsmilyen keveréknyelvet, beleértve a az araboknak látszó rablókat, a sivatagi busmantörzset - az összes busman altörzzsel, és az indiaiakra hajazó elnyomókat. Zsír. Krisztus előtt 10.000-ben az angol volt a legkevésbé beszélt nyelv és a világ többi része pedig mind egy nyelvet beszélt. Ja, hogy bábel tornyát még nem építették fel? Bocs.

Ha a Függetlenség napját és a Holnaputánt egyszerű, felszínes történetűnek neveztem, akkor a 10.000 BC kábé az ék bonyolultságával vetekszik és összetett mondat sem kell ahhoz, hogy a történetet elmeséljük: „Mamutölő ősember menni kiszabadítani elrabolt ősnőjét a messzi veszélyes gonosz emberekhez.”

Ha ehhez a készítők kábé így is álltak volna hozzá, akkor még lehetett volna egy szórakoztató film a végeredmény, de sajnos a Háború és Béke drámaiságával és komolyságával próbálják meg feltölteni és eposzi szintre emelni a főhős és főhősnő bárgyú történetét. Egyszerűen nincs benne poén, sehol nem lehetne nevetni a filmen, ezért a néző kínjában kénytelen nevetni a véresen komolyan gondolt meseszerű jeleneteken. Az egyik kedvencem, amikor a kor legveszedelmesebb, leggyilkosabb ragadozójának beállított kardfogú tigrissel egy verembe hulló főhős már épp ledöfné a csapdába esve védtelenül vergődő 4 méteres cicust, de megsajnálja és kiszabadítja. Nem mondom tovább, mert nem akarok spoilerezni nagyon – bár a film annyira kiszámíthatatlan, mint egy Grimm feldolgozás a Walt Disneytől – de épp hogy csak nem szólalt meg a vérengző kardfogú tigris, hogy „jó tett helyébe, jót várj”. Ez most komoly?

Persze a főhős előbb utóbb rájön, hogy önző módon indult nőmentő akciója, önfeláldozó szabadságharccá kénytelen átalakulni, ami kiváló alkalom egy látványos csatajelenethez a film vége felé, egészen a meséhez illően túlmisztifikált emberrabló és rabszolgasorba taszító főgonosz istenség nevetségesen banális haláláig.

Ez a mesének túl komolynak gondolt, komolynak egyenesen nevetséges film hiába lett látványos, messze nem elég jó ahhoz, hogy érdemben szórakoztasson. Talán lesz néhány gyerek aki átszellemült arccal hagyja el a nézőteret, szemében csillogással és ajkán csodálattal elsuttogva: „maammutt”

Boldog Nőnapot

Ezúton szeretnék minden Hölgyismerősömnek, Nőnemű olvasómnak, és identítászavaros férfinak Boldog Nőnapot kívánni!

Best Poker Bajnokság Elődöntő

Sajnos azt kell mondjam, hogy számomra a verseny egy rövid sikerrel kecsegtető időszak után gyors és fájdalmas kieséssel végződött.

A leültetés után 7 asztalon indult a játék és 64 főből kellett az első 20-ba bejutni, de már a 25-ik helytől pénzt lehetett nyerni. Persze én mindenképpen tovább szerettem volna jutni és nem becsorogni valami huszonakárhanyadik helyre, úgyhogy itt is megfogadtam, hogy nem finomkodok, hanem a játékomat játszom és vagy megszedem magam, vagy kiesek.

Az első asztalon nagyon szimpatikus társaság jött össze. 5650 zsetonommal a második legnagyobb stackel rendelkeztem, amit megnyugvással könyveltem el. A vakszint 50/100-ról indult, ami egyáltalán semmilyen veszéllyel nem fenyegetett egyelőre. Az asztalon szépen finoman indult a játék, barátságos beszélgetések közepette, aztán egy idő után ketten is távoztak az asztaltól, akik kevéske zsetonjukat hamar feltenni kényszerültek. Nekem is volt pár jó lapom (AK,JJ), amikre emelve szépen megszerezhettem a vakokat és az előttem limpelők zsetonjait, így hamar feltornásztam magam kevéssel 6000 fölé. A második AK-mra viszont amikor 350-et emeltem, egy srác középről 3800 zsetonnal visszatolta rám az allint. Lehet, hogy jó lehetőség volt, de én úgy döntöttem, hogy nem kockáztatom a chipjeim háromnegyedét egy 50%-os vagy még rosszabb esélyért, és bedobtam. Gondolatban persze megtapsoltam az arcot a kiváló emelésért. Nem sokkal ezután sajnos feloszlott az asztalunk és szétrobbantották a társaságot.

Az asztal ahová kerültem, első pillantásra sem tetszett már. Jó sok sötét arc, mogorva tekintet és hegynyi zsetonok mindenki előtt. Mivel a legbelső sarokban volt az asztal és nekem a leghátsó, dealer melletti hely volt fenntartva, ami a szorosan ülő játékosok miatt szinte megközelíthetetlen volt, kábé 5 perces szerencsétlenkedés és egy büdös nagy szobanövényen való átkommandózás után ülhettem csak le. Rögtön felmértem a helyzetet és láttam, hogy 5500 körüli zsetonommal igencsak az utolsók között kullogtam az asztalnál, talán ha két vagy három emberkének volt csak kevesebb. A játék szintén elég erős méreteket öltött minden körbe allin, ha nem akkor 4-5 megadás és pár ultraszerencsés arc. Pont az a környezet ahol nemigen érzem jól magam, mert a veszélyfaktor miatt nagyon befeszülök és megesznek a vakok. Amúgy is pont akkor emelkedtek 100/200-ra és én elhatároztam, hogy nem hagyom magam, és felveszem ellenük a kesztyűt. Pár környi dobálgatás után kaptam egy AT egyszínűt első pozícióból, amit elég jónak ítéltem, hogy bemerészkedjek vele a flopba. Persze 4-en vagy 5-en is megadták a vakot így jó sok játékos volt benn a partiban. A flop 44T, ami számomra kiváló lehetőség, lévén a tízes mellett a legnagyobb kicker lapom volt és, csak ha valakinél 4-es van, akkor van jobb helyzetben. Előttem két csekk, én pedig 700-ig emeltem, ami valamivel több volt, mint a bank fele. Amint vártam mindenki bedobta, kivéve a nagyvakot, aki rövid gondolkodás után megadta. Mivel nagyvak volt és preflop senki nem emelt ezért nagy volt a veszélye, hogy 4-es van nála, de lehetett simán tízes is valami közepes lappal, vagy egy 88, 99 amivel preflop nem emelt, de úgy vélte az alacsony floppon megadhat egy emelést. Mivel nem ismertem az asztalt még, ezért nem tudhattam, hogy mennyire jó játékos. A turnre 7-es jött le, ami nekem még teljesen jó lap. A srác csekkel én meg, mivel szerettem volna kiugrasztani a nyulat a bokorból, a pot felénél kicsivel többet, 1400-at emeltem. A válasz azonnali allin volt, ami egyértelművé tette a 4-est és, hogy nem egy kezdővel állok szemben. Puff…a tízest és az ászt persze dobom, a srác mutatja a négyesét…well done.

2900 zsetonra estem vissza, ami nem volt túl jó érzés, és egy kör saláta és egy két határérték limpelő lap után hamar le is ment 2300 körülire. Kaptam egy J9 egyszínűt is nagyvakra, amit mögöttem megemeltek 500-ig. Mivel 4-en is megadták előttem, a banki esély miatt muszáj volt már tartanom. Már flopra lejött a flösshúzóm, de hiába csekkelte el mindenki turnon és riveren is, nem jött le semmim, így egy párral vitte valaki mellettem a bankot. 2000 zsetonra csökkenve a következő lapom egy AQ volt kisvakra és mivel előttem ismét 3 versenyző is megadta a vakot, választás elé kényszerültem. Egyértelműen emelő lap, de ennyi limpelő után a value bet már több mint 1200 lenne, és a megmaradt 800 zsetonommal nem sokat érek se floppon se utána. Úgy véltem, akkor már jobb, ha flop előtt allin megyek, mert így több esélyem van bármilyen lap ellen, amelyik véletlenül megadja, és ha mindenki eldobja, akkor is vittem majdnem ezret, ami kicsit visszahúz. Persze az egyik zsetontoronnyal rendelkező limpelő KQ-val megadta, ami viszonylag jó hír volt, hiszen 75%-25%-ban favorit voltam. Persze a flop 8K8 és a turn és a river sem segített, így az 50-edik hely környékén távozni kényszerültem.

Mint említettem gyors és fájdalmas játék volt, hiszen sokkal többet vártam ettől a versenytől. Persze a múltkori sétagalopphoz képest mindenképpen akciódúsabb játékra számítottam, de azt nem gondoltam, hogy ennyire nem az én napom lesz a mai, már ami a versenyt illeti.

Csalódott vagyok, mert nem egy jobb játékostól kaptam ki, és nem is hibás döntések miatt, amikből tanulhatnék, hanem egyszerűen a lapok fordultak ellenem. Előfordul, de ettől még nem lesz jobb érzés.

Kutyaharapást kutyával

Páran jeleztétek, hogy az oldalon a kommentelés nem működik, ha egy másik bejegyzéshez már történt komment és a kliens megjegyezte a felhasználó nevét. Mint kiderült a hiba a WordPress templateben volt, így a délelötti tűző napos sivatagot ezennel lecseréltük egy varázslatos naplementére az őszi parkban. (legalábbis amig valami egyedibbet és giccstelenebbet nem találok)

A lényeg, hogy mostmár lehet orrba-szájba kommentelni. Hajrá….mutassátok meg, hogy van értelme írnom, mert olvassátok.

Best Póker Bajnokság Selejtező

Ma délután 5 körül, mindenféle grafikai munkáimat félredobálva kocsiba pattantam, hogy odaérjek tatabányára a 19 órakkor kezdődő Best Póker pókerbajnokság selejtezőjére.
A jelentkezés ingyenes és egyszerű volt, csak regelni kellett a bajnokság weboldalán ezután letölteni a Best Póker online pókerterem kliensét és abba is regisztrálni. Ezen ugyan ne múljon, pár hete regisztráltam és be is sorsoltak az 1400 játékos közé, akik játszhattak a szombati elődöntőbe jutásért. Velencéről egy kietlen, de festői erdei úton jutottam el Tatabányára, a Vértes Centerbe, ahol a kaszinó melletti drinkbár és étterem adott otthont az eseménynek. A helyszínen rögtön a kezembe nyomtak egy sorszámot, két szórólapot meg 2000 forintnyi kupont, amit az elektronikus kaszinóban jól el is játszhattam valami nevetséges automata nyelőgépen.
A leültetés után O.J.Sámson, aki versenyigazgatói minőségében, konszolidált öltönyösben adta elő magát – mellesleg nagyon szimpatikusan – megnyitotta a versenyt. A cél egyszerű volt. 60 játékosból 3 és fél óra alatt bekerülni a legjobb 13-ba, méghozzá jó sok zsetonnal, mert azokat tovább visszük magunkkal az elődöntőn és a döntőn keresztül egészen a játék végéig. Erre 1000 zseton és 15 percenként emelkedő vakstruktúra állt rendelkezésre, ami némileg viccesnek mondható, hiszen gyors fejszámolás után megállapíthattam, hogy 2 óra játék után a játékosok 90%-ának allin kell mennie preflop bármilyen játszható lapra. Így adott is volt a stratégia számomra, miszerint feszes de agresszív játékkal az eszement vakszintek előtt túlélőnyi zsetonkészletet kellett felhalmoznom. Aggodalmam feleslegesnek bizonyult, hiszen a mezőny úgy hullott, mint Beigli fényszórója láttán a baglyok az útszéli fákról, és alig több mint két óra alatt vége is volt a küzdelemnek.
Ami engem illet, egyáltalán nem panaszkodhatom a játékra. A stratégiámhoz szorosan tartottam magam és használható lapokkal keményen emeltem, pozícióból  - ha nem volt előttem emelés - a vakokra mindig rátoltam akármilyen lapom volt, a salátát meg dobáltam. Közepes lapjárásom volt, ami azt jelentette, hogy bár sokat kellett dobnom, azért becsúszott párszor AJ, AQ, KQ, sőt egyszer még AA-m is jutott. Meglepett, hogy a játék során senki nem mákolt be ellenem semmit. Ha jobb lapom volt, akkor nyertem és kész. Amazing� ilyet nemigen tapasztaltam ezelőtt. Lényegében kockázatos játék és kulcsparti nélkül jött el az első szünet és én 2500 zsetonon álltam, sok dobálással, kevés emeléssel, és szinte nulla showdownnal megjátszott játékom eredményeképpen.
A szünet után már csak 37 játékos jött vissza az asztalokhoz, és mivel a vakok már 100/200-nál jártak, a shortstack játékosok sűrűn kezdtek potyogni. Ebben az időben is a szokásos játékomat játszottam, de szerencsére közben kétszer is átültettek, úgyhogy mindig több volt a friss ember, mint aki esetleg kiismerte volna a játékomat. Nem mintha nagyon tartanom kellett volna akárkitől is. A mezőny jó része haleledelen élt és maximum a szerencséjének köszönhette, hogy nem hullott el idejekorán. Pár játékost leszámítva senki nem jelentett komoly veszélyt a játékomra és akármelyik asztalhoz kerültem, pár value betem és mutatásom után mindig szabad utat engedtek és inkább elkerültek Ebben az időben kiejtettem három shortstack embikét is, de hát mindig épp lapom volt, amikor allin kényszerültek. Egyszer AJ-vel emeltem és K8 allin került ellenem aki semmit nem húzott be, másszor a nagyvakomra rátolták az Allint és AQ-m leverte az A9-et, ami ugyancsak nem javult. Harmadszor egy nagyvakon kapott A8-ra agresszívoskodó emelésemet adta meg egy A5 kisvakból, aki nem volt túl shortstack, de az A38-as floppon úgy vélte, hogy jó ötlet rám tolni az allint és mivel kevesebb zsetonja volt, mint nekem távozni kényszerült.
Ekkor 7600 zseton körül álltam már és a mezőny lecsökkent 19 játékosra. Az utolsó asztalomnál kettővel balra tőlem ült egy fiatal gyerek, aki látszólag olvasott már egy-két könyvet és ügyesen játszott. Sajnos egyik A7s vakrablási kísérletem fennakadt rajta. 300/600-as vakszintnél dealer pozícióban emeltem 1850-ig, amit ő kis gondolkodás és egy „bár nem akartam veled kötekedni” beszólás után megadott. KK9-es flopp jött és ő elsőként csekkelt. Hát mondom itt az ideje elhitetni vele, hogy Királyom vagy 9-esem van. Emeltem 2800-ig, - ami több volt, mint jó néhány asztalnál ülő játékos összes zsetonja - amire a válasza nagyon hosszú gondolkodás után az allin volt. Azért a látszat kedvéért leszámoltattam a dealerrel a zsetonjait, holott tudtam, hogy párezerrel több van neki, mint nekem és a lapja is majdnem biztosan erősebb, mint az enyém. Azt nem gondoltam, hogy király van nála, a 9-es is valószínűtlen volt, de TT, JJ, QQ, AQ, AJ nyugodtan lehetett nála, amik ellen az én szerény A7-em erősen verve vagyon. Látszatelmélkedés után bedobtam a lapomat és szontyolódva számolgattam a maradék 3250 zsetonomat, amikor a srác a zsetonhegy besöprése után megmutatta, az AQ-ját. Azt mondta AT, AJ–re tett. Hát szép read mindkettőnktől. És egy nagy feljegyzés az agyi noteszembe, hogy ez a srác nem csak úgy csinál, mint aki tud játszani, hanem tényleg tud. Alig pislantottam kettőt és máris 400/800-ra emelkedtek a vakok és 16-an maradtunk, ami fele se tréfa helyzet volt, hiszen 3000 zsetonnal az elődöntőben nem sok esélyem van. Szerencsére egy körön belül kaptam 55-öt és AT-t is és két allinemre mindkétszer bedobták a vakok, így 5650 zsetonnal végeztem, amikor szinte egy időben kiestek a szomszéd asztalról ketten tőlünk meg egy srác, lezárva a mérkőzést és beállítva a végeredményt.
Hát hogy őszinte legyek eléggé sétagalopp volt bejutni ebből a 60 főből a 13-ba. Veszélyben egy pillanatig sem voltam, pedig nem volt lapömlésem sem. A szombat este 7 órakkor kezdődő elődöntővel kapcsolatban viszont nincsenek illúzióim. Biztosan sok erős játékossal fogok találkozni és persze néhány mákos tésztán nevelkedett halacskával, akik mind arra várnak, hogy nekem adják a zsetonjaikat. Rajtam nem fog múlni. Remélem a lapjaimon se.

Vihar utáni móka

Kiderült, hogy a velencei időjárás a nemrég egy korábbi blogbejegyzésemben taglalt kellemes jellegzetességekben egyáltalán nem merül ki. A hétvégi vihar után rá kellett jönnöm, hogy a tóparti tornádó, sokkal viccesebb, mint a pesti. Itt bőven lehetett látni letépett tetődarabokat, lecsúszott cserepeket, kidőlt fákat és villanyoszlopokat. Mint utóbb kiderült, az eféle dolgok megszemlélése része a falusi kultúrák szezonális szórakozásának.
Például a szomszéd leányzóra az erkélyen állva köszöntem rá, amikor épp vadul tartott valahová. Kérdésemre azt felelte, hogy a szomszéd utcába épp most ment a tűzoltó és muszáj megnéznie, hogy mi van ott. Másnap én számoltam be neki a hétvégi séta során tapasztalt kidőlt, feldőlt ojjektumokról, leszakadt és újratelepített vezetékekről, és egyéb nyalánkságokról. Cserében ő beavatott, hogy hány leszakadt tetőt látott Gárdonyban és hány útradőlt tölgyfát Agárdon. A beszélgetés végén megalapítottuk a KKE-t. A Kápolnásnyéki Katasztrófaturisták Egyesületét.

I am F*cking Matt Damon

Hát ez LOL!

Képzeljétek, van a jó öreg Usában egy showman, akit úgy hívnak, hogy Jimmy Kimmel és amolyan Fábry Sanyi jellegű arc. Na ennek a pajtikánknak is van jó kis showműsora, jó kis meghívott vendégekkel, jó kis viccekkel, zenével, humorral, sőt, van neki műsorzáró poénja is csakúgy, mint Sanyikának a “kezeket a paplan fölé” meg „ne igyatok mosatlan gyümölcslevet”, és úgy egy éve már a műsort az utolsó vendég után rendszeresen azzal zárja, hogy „Apologie to Matt Damon, we ran out of time”. Azaz „elnézést kérek Matt Damontól, de kifutottunk az időből”. A közönség persze szerette ezt a poént és Jimmy barátunk, ezt azzal hálálta meg, hogy nemrég tényleg elhívta Matt Damont utolsó vendégként a műsorba – aztán persze a hosszú felkonferálás után bevonuló és székbe süppedő Matt Damontól elnézést kért, hogy kifutott az időből és elköszönt a nézőktől. Damon barátunk ezt meglehetősen érthető módon reagálta le, de nézzétek meg magatok:

Szegény Matt barátunk ezután persze más duhaj élcelődők célpontjává is vált:

Aztán, mivel ugye Matt Damont sem kell félteni, rögtön jött is az ellencsapás, méghozzá fájdalmas módon, pont Jimmy Kimmel aktuális (vagy ex) barátnője, Sara Silverman segítségével, aki Jimmy vendégeként nemkicsit hidegzuhany típusú videoclippel örvendezteti meg a showman-t: (aki látta a eurotrippet annak a stílus ismerős lesz:))

Hát ezek betegek, mondhatjuk nyugodtan, deeee itt a történetnek még nincs vége, hiszen pár napja Jimmy Kimmel felvette a kesztyűt és visszavágott, méghozzá legalább annyira fájdalmasan mint ahogy azt Matt Damon, Jimmy barátnője segítségével tette, és hát ki is az aki Matt Damon-hoz elég közel áll, hogy naagyon fájjon? IGEEEN…nagy barátja, alkotó és színésztársa BEN AFFLECK!

Azért ez nemsemmi. Több mint valószínű, hogy előre kitalált show az egész hetek óta tartó műbalhé, de vérprofi az már biztos! Ennek az utolsónak a szereposztásán elhűltem, már amikor nem röhögtem mint a fakuty Harrison Ford valami űberbrutál buzinak!!
Egyébként erről az egészről a filmbuzi.hu weboldalon Human Insect híreiből értesültem, amiért nagyon hálás köszenet neki!!